Dalriada - Hírhozó

Közönynek, bűnnek tengerén, haló fajta, lobbanó remény, menedéket nem kívánok, és nem hajt már a vér. Vele még nem elég az áldozat, szeme ég, feledék ma álmokat, tavaszra nyár jő, nyárra tél, s ébred majd a vér. Gyilkos ősök beteg gyermeke, sárral élő korcsok éneke, hálátlan-hazátlan szavát, ha éneklik a fák, elhal minden, mi hív, igaz, burjánzik a dudva, nő a gaz, hazám lesz akkor is, ha fáj, ha nem jő többé nyár. Tűnő por, elmúlt kor, egy jobb világ nevelte ember, úgy élt, lám, mint a gyermek, aki gyávának lenni nem mer, úgy dobta oda életét, mint akinek minden mindegy már, értünk, kései maradékért vállalta, mi jő, mi vár. Míg velem a csengő szó, jó anyámtól útravaló, míg értem a föld dalát, addig nem félem az éjszakát! Nem árthat, nem üldözhet el, dalomra lesz, aki majd felel, míg velem a szóló szó, lesz majd mindig Hírhozó!