Dalriada - Ötödik nap

Élet tört fel dalaikból, Lángolt szívükben a harag, Iszony csengett szavaikból, S testükből emeltek falat. Nézték gyermekek halálát, És csak sírtak tehetetlen. A Halál ölelte aráját, s Népük maradt temetetlen. "Élő smaragdot kér a Haragos Úr, Rám néz most minden, Családom gyászba borul. Egy éj, és elvégezve A csendet nézem, érzem Lelkem messze szabadon száll, Eggyé válok népem büszke őseivel S véremtől gyógyul a Föld." Az Ősök Ősének eljöttekkor Nem létezett még szó, Csak hit, amely halált kívánt: Szíveket faló. Két erő vívta örök harcát Téren innen és túl: Az egyik tanított és épített, A másik áldozott vadul. "Tollas Kígyó, mondd, hogy létezhetsz, Ha nem táplál a vér?!" "A bölcs tudás, s a béke A vérnél többet ér." "Márpedig én Füstölgő Tükör, Én voltam itt előbb, S tudásod már semmit sem ér Ha vérzel színem előtt." "Taníts, érlelj, kutasd az újat Békés-vértelen, Mert az Ötödik Napban jár a világ, S az időnk nem végtelen." "Épp' ezért kell gyilkolni, Ezért ember-szívet falok, Életben kell tartani Az Ötödik Napot. Letépett testrészekkel, Ürülékkel díszítem magam, Belekkel, zsigerekkel Fonom be lobogó hajam. Lenyúzott emberbőrbe öltözve Éltetem a Napot, Mert így őrizhetjük meg, Mit a teremtő ránk hagyott." "Elmegyek hát, de emlékezzetek: Visszatérek még! A Keleti Tengeren túlról jövök, S velem lesz az ég! Hagyjatok fel a gyilkolással, S teremtsetek jövőt, Az utat megmutattam, Most gyűjtsetek erőt!" S a távoli kéklő hegyek között, Magasan, tenger felett Tovább élt a nép, amely Áldozott és szívet evett. Tudásuk lassan elveszett, S a múlt ködébe merült, Véres templomaik árnya maradt csak, A többi sírba került.