Dalriada - Védj meg, láng!, 1. rész

Védj meg, láng (1.) Felszállóban a hajnali dér. Ne sírj, Lelkem, űz a vér! Szép Vitézem, lóra ne ülj! Ellenség most nem menekül! Elment a harcba a Kedvesem, Nélküle mit sem ér életem. Bátor, de ellen is számos, Nyila- kardja mindnek halálos! Visszajövök majd szél szárnyán, ha Te vársz, ezer éj sem állíthat meg! Visszajövök, mert várnak rám, elbúcsúzni, ölelni a Kedvesemet! Szél, mondd el, mi zajlik amott? Él- e még szeretőm, vagy már rég halott? „Vér öntözte falutok földjét. Sok szép vitéz lehelte ki lelkét.” Holló, jöjj Te láttad a végét! Az én daliám ontotta-e vérét? „Határitok zöld füve veresre van festve. Daliád is ott veszett, nem menekült egy se!” Hű paripa! Visszajöttél? Mondd el most nekem, Szép szemét, amíg lehunyta, szólt-e Kedvesem? „Hozzád küldött, szép leány, üzenetét hozom: A síron innen, azon is túl- szeretni fogom!”